Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatása / ROM-RKT-18
Kiíró:
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Határidő:
01/15/2018
Érvényes:
01/15/2018
Tárgymutató:
roma kulturális események megvalósítása / ROM-RKT-18
Pályázhat:
- önálló jogi személyiséggel rendelkező roma, vagy eddigi tevékenységük alapján romákkal, roma kultúrával is foglakozó civil szervezetek, melyek bírósági nyilvántartásba vétellel jöttek létre, továbbá alapító okiratukban szerepel a kulturális és művészeti tevékenységek folytatása, közösségfejlesztés, vagy hagyomány és kultúra ápolása, vagy
- cigány/roma nemzetiségi önkormányzatok, vagy
- helyi, megyei önkormányzatok, illetve azok intézményei
- települési önkormányzatok jogi személyiséggel rendelkező társulása
- közművelődési intézmények, a közművelődési feladat ellátásra a helyi önkormányzattal a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerint közművelődési megállapodást kötő szervezetek - beleértve a roma intézményeket, közösségi házakat -, valamint ezek fenntartói, vagy
- nyilvános könyvtárak, illetve fenntartóik, amennyiben NEM központi költségvetési szerv a fenntartó
A kiíró(k) adatai

Roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatása
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2018. év

A pályázati kategória kódja: ROM-RKT-18

BEVEZETÉS:
- Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából és nevében a Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Lebonyolító) nyílt pályázatot hirdet roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.),
- az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.), valamint
- a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet (a továbbiakban: EMMI rendelet) vonatkozó rendelkezései alapján.
A kultúra olyan, a köznapi ember számára is érthető és élvezhető üzenetet hordoz bármely művészeti ág esetében, ami a másság, az egyediség elfogadásával, a közös kulturális értékek jelen esetben a nemzetiségi és egyben a nemzeti közösséghez tartozás elfogadását és megértését segíti elő. A roma kultúra értékeinek bemutatása hozzájárulhat az előítéletek csökkentéséhez, erősítheti a különböző kultúrából származó emberek kölcsönös elfogadását. Emellett a romák számára eszköze lehet a kulturális örökségük megismerésére, a fiatal generáció számára való továbbadásra.
A kultúra és a kommunikáció egymástól elválaszthatatlan, a kommunikáció a kultúra hordozója, mely lehetőséget teremt a közös kulturális értékek megismerésére, és az új generációnak való továbbörökítésére.

1. A pályázat célja
1.1. A pályázat közvetlen célja a roma kulturális események megvalósításán keresztül:
- a cigány nyelvek (romani és beás) ápolása és fejlesztése;
- a roma hagyományok megőrzése, korszerű újraértelmezése, átadása fiatalabb korosztályoknak;
- a roma nemzetiség kulturális örökségeinek, ünnepeinek, történelmének és múltjának megismerése (zene, képzőművészet, tánc, filmművészet, iparművészet, és mások);
- a különböző kultúrából származó emberek kölcsönös elfogadásának elősegítése.

2. A támogatás formája és mértéke
2.1. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás, a projekt keretén belül igényelt és megítélt támogatás 100%-a, saját forrást nem igényel.

2.2. A felhívás két komponense pályázható:
"A" komponens: A roma képzőművészet, zene, film és irodalom támogatása:
Roma művészek alkotásainak széleskörű, magas színvonalú bemutatására teremt alkalmat, mely magában foglalja az időszaki kiállításokat, irodalmi és zenei esteket, felolvasásokat, filmbemutatókat, színházi- és táncelőadásokat, valamint roma zenei művészek számára a médiában való megjelenés előkészítése érdekében: hangzó/képanyag összeállítása, pl.: klipkészítés, lemez (CD/DVD) nem üzleti célú kiadás, valamint ezek kombinációját. A roma művészek művein túl olyan alkotások is bemutatásra kerülhetnek, melyek szerzője nem roma származású, de a mű témájában pozitív értelemben foglalkozik a hazai roma közösséggel.
A szervezett eseményhez kapcsolódhatnak a tematikát követő gyermekprogramok, műhelyek is.
- A pályázat keretében legalább 3 alkalommal kell a fenti tevékenységek valamelyikét nem ismétlődésszerűen megszervezni, kivéve a hangzó/képanyag összeállítása, kiadása. Előnyt jelent, ha a fent felsorolt tevékenységek rendszeresek, illetve egymással kombináltak. További előnyt jelent, ha - szükség esetén, tolmács alkalmazása mellett - a programok cigány és magyar nyelven is elérhetők.
- Az "A" komponensre rendelkezésre álló keretösszeg 15 000 000 Ft, azaz tizenötmillió forint.
Az "A" komponensre igényelhető támogatás mértéke:
o 3 alkalom esetén maximum 250 000 Ft,
o 4-6 alkalom esetén maximum 400 000 Ft,
o 7-10 alkalom esetén maximum 700 000 Ft.
A tervezett rendezvényeik közül legalább egy alkalom a Roma Holokauszt (Porajmos, Pharrajimos) eseményeiről is meg kell, hogy emlékezzen, kivéve a hangzó/képanyag összeállítása, kiadása. A Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának 1972-es határozata alapján augusztus 2-a a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. Méltó, ünnepélyes, tiszteletteljes módon kell megemlékezni és emlékeztetni az ártatlanul elhurcoltakra, a koncentrációs táborokba zártakra, a kényszermunkára hurcoltakra, a helyben legyilkoltakra.
A tervezett rendezvényeik közül legalább egy alkalommal, vagy egy alkalom meghatározó programelemeként meg kell emlékezni Cziffra György zongoraművészről (1921-1994), akár a műveinek, akár az életútjának, művészetének bemutatásával, kivéve, ha a pályázat a hangzó/képanyag összeállítására, kiadására vonatkozik.
Ezen felül legalább egy eseményen, vagy az eseménysorozat egyik programelemeként be kell mutatni olyan roma származású személyt, akit példaképként lehet kiemelni a jelen és a jövő generációi számára, a cigány közösség és környezetük pozitív megítélését növelve ezzel. A választott személy lehet: köztiszteletben álló élő, vagy már elhunyt roma személy, lehetőség szerint a település egykori vagy jelenlegi lakója, vagy a pályázóhoz más módon kötődő ember, de ez nem feltétel. Személyes jelenléte nem szükséges, azonban be kell mutatni az életútját, valamint azt, ami őt példaképpé tette. A bemutatás formája lehet vetítés, installáció, előadás, koncert, kiállítás, vagy ezek kombinációja.
A roma zenei művészek hangzó/képanyag klip és hanghordozó nem üzleti célú kiadás készítésénél a támogatás mértéke:
- 8-12 zeneszámot tartalmazó hanghordozó (CD/DVD) promóciós célú kiadása esetén maximum 300 000 Ft,
- amennyiben a hanghordozó mellé képi anyag (klip) is készül, mely a világhálón (legalább a Youtube-n) keresztül nyilvánosságra kerül, maximum 500 000 Ft.
A rögzítésre kerülő zeneszámok, klipek nem tartalmazhatnak obszcén, illetve közmegbotránkozásra okot adó szöveget, jelenetet.
E komponens keretében pályázónként egy darab megjelenés, tartalom, termék támogatására vonatkozóan lehet pályázatot benyújtani.
"B" komponens: Egynapos kulturális események támogatása (fesztiválok, roma ünnepségek, roma napok, hitéleti események, roma búcsúk, lelki gondozási események kulturális programjai, stb.) megvalósítását támogatja olyan módon, hogy az események során a roma kultúra mindenképpen megjelenjen. Olyan eseményeket kell megszervezni, amelyek nagyobb közösségeket képesek megszólítani. Fontos szempont, hogy ezek ne zárt (csak a roma közösséget elérő, kis létszámú), hanem nyitott (össztársadalmi célzású települési, megyei szintű) események legyenek. Ilyen események közösségépítő hatással kell, hogy legyenek az adott területen, településen, ezért elsősorban a helyben, környéken élő roma előadók, művészek, helyben, környéken működő roma kulturális egyesületek, szervezetek bemutatkozása, bemutatása a cél. A szervezett eseményhez kapcsolódjanak a tematikát követő gyermekprogramok, műhelyek, melyek roma tematikájú játékokat, meséket, dalokat elevenítenek fel, a gyermekeket bevonva, életkori szintjüknek megfelelő módon mutatják be a roma kultúrát, mesterségeket, művészetet, nyelvet. Kiemelt cél a helyben található roma tematikájú köz-, illetve magángyűjtemények bemutatása, illetve olyan helyi, roma származású értékteremtő, kiemelkedő teljesítményt nyújtó személy(ek) bemutatása, akit példaképként lehet kiemelni a jelen és a jövő generációi számára, a roma cigány közösség és környezetük pozitív megítélését növelve ezzel. A bemutatandó választott személy lehet: köztiszteletben álló élő, vagy már elhunyt roma személy, lehetőség szerint a település egykori vagy jelenlegi lakója, vagy más - lehetőség szerint a településhez, közösséghez kötődő tevékenység. Személyes jelenléte nem szükséges, azonban be kell mutatni az életútját, valamint azt, ami őt példaképpé tette. A bemutatás formája lehet vetítés, installáció, előadás, koncert, kiállítás, vagy ezek kombinációja.
- A pályázatban szükséges bemutatni, hogy a kulturális eseményt mely szabadtéri vagy zárt területen és mely időszakban kívánja lebonyolítani a pályázó. A pályázatban részletesen be kell mutatni, hogy fellépőként kik vesznek részt a rendezvényen, mi lesz a részletes program, milyen időbeni ütemezésben (forgatókönyv), kik tartoznak a rendezvény által megszólítani kívánt célcsoportba.
- A pályázóval szemben elvárás, hogy időben és megfelelő módon értesítse a rendezvény által elérni kívánt település(ek) összes nemzetiségi önkormányzatát és kulturális szervezetét a megrendezésre kerülő kulturális rendezvényről, annak érdekében, hogy minden szervezet és település részvételi lehetőséget kapjon a rendezvényre.
- Előnyt élveznek azok a rendezvények, amelyeken a kultúra mellett megjelennek egyéb tématerületek is, így például az egészségmegőrzés, prevenció, helyi foglalkoztatási és képzési lehetőségek, a helyi sajátosságok, roma történeti kutatások, hagyományok, szokások bemutatása, gasztronómiai bemutatók, roma tematikájú hitéleti és gyermekprogramok.
- A rendezvények megszervezésénél kiemelten törekedni kell a roma és nem roma lakosság azonos arányban történő bevonására.
A "B" komponensre rendelkezésre álló keretösszeg 35 000 000 Ft, azaz harmincötmillió forint.
E komponens keretében pályázónként egy darab rendezvény megszervezésére vonatkozóan lehet pályázatot benyújtani.
Az "B" komponensre igényelhető támogatás mértéke:
- települési szintű rendezvény esetén 5000 fő alatti lakosságszám esetén maximum 300 000 Ft,
- települési szintű rendezvény esetén 5000 fő feletti lakosságszám esetén maximum 500 000 Ft,
- megyei szinten maximum 700 000 Ft.

2.3. Támogatásban megyénként egy megyei szintű és településenként egy helyi szintű pályázat támogatható. Abban az esetben, ha egy településről megyei és helyi szintű pályázat is beérkezik, ezek közül csak egy támogatható, a bíráló bizottság döntése alapján, az összeg kimerítéséig. Budapesten egy fővárosi szintű rendezvény részesülhet támogatásban, mely megfelel a megyei szintnek, és kerületenként egy kerületi szintű pályázat részesülhet támogatásban, mely megfelel a települési szintnek.
Megyei szintű rendezvény esetén legalább négy másik települést aktívan be kell vonni a szervezésbe, helyi önkormányzattal, roma önkormányzattal vagy az adott településen működő kulturális szervezettel kötött partneri nyilatkozat alapján. Budapesten aktívan be kell vonni három különböző kerületben működő kerületi vagy roma önkormányzatot, illetve kulturális szervezetet. Az erről szóló, - a bevont települések, kerületek helyi önkormányzatával, vagy az adott településeken, kerületben működő (bejegyzett) roma nemzetiségi önkormányzattal, kulturális szervezettel jelen pályázatra kötött (aktuális) partneri nyilatkozatot a pályázathoz kell csatolni, mely tartalmazza a partnerek konkrét feladatmegosztását, vállalásait az adott pályázat megvalósítása során.
A pályázat keretében saját forrás kötelezően nem kerül előírásra, a pályázattal nem támogatott tevékenységek finanszírozását azonban saját forrásból kell megoldani.

2.4. Nem támogatható az a pályázat, amelynek megvalósítása, illetve a megvalósítás módja vagy eredménye
- bűncselekménynek vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívásnak minősül;
- alapvető emberi vagy alkotmányos jogot sért;
- a nemzet, a nemzetiségi, nyelvi és más kisebbségek, valamint más nemzetek méltóságának és a társadalom más alapvető érdekeinek sérelmével jár, így különösen a közrendbe, a közerkölcsbe, a család és a kiskorúak védelmének követelményébe ütközik.

3. Elszámolható költségek
3.1. Pályázat keretében támogatás nyújtható a megvalósítással összefüggésben felmerült költségek fedezetére.
"A" komponens keretében támogatható költségek:
- rendezvényszervezés költségei kifejtve, szerződés, vagy számla alapján,
- a programban részt vevő előadók, művészek tiszteletdíja szerződés, vagy számla alapján,
- a programban részt vevő előadók, művészek útiköltségének térítése, amennyiben nem részesülnek tiszteletdíjban,
- tolmácsolás költsége szerződés, vagy számla alapján,
- egyéb közvetlenül kapcsolódó költségek (vendéglátás, étkezés költsége a teljes támogatási összeg 20 %-ának erejéig.),
- stúdióbérlés, szerkesztés, kliprendezés, hang v. képhordozó (CD/DVD) készítés, sokszorosítás, világosítás, hangosítás, színpadtechnika költségei,
- reklám és PR költség a költségvetés 10 %-áig (beleértve a kötelező arculati elemeket).
"B" komponens keretében támogatható költségek:
- rendezvényszervezés költségei tételesen kifejtve, szerződés, vagy számla alapján,
- a programban részt vevő előadók, művészek tiszteletdíja szerződés, vagy számla alapján,
- a programban részt vevő előadók, művészek útiköltségének térítése, amennyiben nem részesülnek tiszteletdíjban,
- pavilonok, sátrak, standok, színpad bérlése és az ehhez kapcsolódó technika költségei (szolgáltatás, bérlet, szerződés, vagy számla alapján),
- világosítás, hangosítás, színpadtechnika költségei (szolgáltatás, bérlet, szerződés, vagy számla alapján),
- egyéb közvetlenül kapcsolódó költségek (vendéglátás, étkezés költsége a teljes támogatási összeg 20 %-ának erejéig.),
- reklám és PR költség a költségvetés 10 %-áig (beleértve a kötelező arculati elemeket).

FIGYELEM!
Nem támogatható ezen pályázat során:
- semmilyen tartós fogyasztási cikk (technikai vagy berendezési eszköz, például: fényképezőgép, fénymásoló, kamera, mobiltelefon, sátor, stand, pavilon, stb.) beszerzése, amely a pályázó leltározandó tulajdonában marad, illetve
- könyvelési díj, banki költségek, szervezői díj, pályázatíró költsége, projektvezetői, szakmai vezetői és pénzügyi vezetői juttatás,
- semmilyen olyan költség, ami nem illeszkedik a szakmailag a pályázati programhoz.

4. Pályázat benyújtására jogosultak
4.1. A pályázók köre:
- önálló jogi személyiséggel rendelkező roma, vagy eddigi tevékenységük alapján romákkal, roma kultúrával is foglakozó civil szervezetek, melyek bírósági nyilvántartásba vétellel jöttek létre, továbbá alapító okiratukban szerepel a kulturális és művészeti tevékenységek folytatása, közösségfejlesztés, vagy hagyomány és kultúra ápolása, vagy
- cigány/roma nemzetiségi önkormányzatok, vagy
- helyi, megyei önkormányzatok, illetve azok intézményei
- települési önkormányzatok jogi személyiséggel rendelkező társulása
- közművelődési intézmények, a közművelődési feladat ellátásra a helyi önkormányzattal a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerint közművelődési megállapodást kötő szervezetek - beleértve a roma intézményeket, közösségi házakat -, valamint ezek fenntartói, vagy
- nyilvános könyvtárak, illetve fenntartóik, amennyiben NEM központi költségvetési szerv a fenntartó.

4.2. Települési önkormányzat csak akkor részesülhet pályázati úton odaítélt támogatásban, ha rendelkezik az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény szabályainak megfelelő, hatályos helyi esélyegyenlőségi programmal. Ezzel kapcsolatban a pályázati anyagban nyilatkoznia kell.

4.3. Abban az esetben, ha nem roma nemzetiségi önkormányzat a pályázó, a megvalósítás során köteles együttműködési megállapodást kötni roma nemzetiségi önkormányzattal, vagy (ennek hiányában) helyi szinten legalább egy olyan roma kulturális szervezettel, melynek alapító/létesítő okiratában szerepel a roma kultúra és/vagy hagyományápolás. A konkrétan jelen pályázat megvalósítására vonatkozó megállapodást pályázati anyagával egyidejűleg elektronikusan kell benyújtania. A megállapodásban részletesen meg kell nevezni, mely szervezet milyen feladatokat vállal a pályázat megvalósítása során, amit a beszámolóban is igazolni kell.

4.4. Jelen pályázati felhívásra egy szervezet egy komponensre csak egy pályázatot nyújthat be.

4.5. Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, amely
- a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel nem rendelkezik,
- a korábbi pályázati program megvalósítása során, illetve a működtetés alatt engedély nélkül eltért a támogatási szerződésben foglaltaktól,
- korábban a Támogatóval valótlan, megtévesztésre alkalmas adatokat közölt a támogatás felhasználásával kapcsolatban,
- szervezetnek lejárt esedékességű, vagy meg nem fizetett adótartozása - ide nem értve a helyi adókat -, valamint járulék-, illeték- vagy vámtartozása (a továbbiakban együtt: köztartozás) van
- jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb - a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott - eljárás alatt áll,
- korábban megítélt támogatásáról szóló beszámolójukat a pályáztatók visszautasították, vagy lejárt esedékességű, elszámolatlan vagy visszafizetetlen kintlévőségük van velük szemben,
- pályázóval szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban Knyt.) 6. § (1) bekezdése szerint foglalt összeférhetetlenségi ok, valamint a Knyt. 8. § (1) bekezdésében foglalt érintettség áll fenn, és ezen körülmény közzétételét a Knyt. szerinti határidőben nem kezdeményezte. A támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett, nem felel meg az Áht. 50. § (1) bekezdése szerinti követelményeknek,
- jogszabályban vagy az Ávr.-ben a támogatói okirat kiadásának vagy a támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja,
- a Knyt. 6. §-a alapján nem részesíthető költségvetési támogatásban,
- a dokumentumokat az előírt határidőig nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja, vagy
- olyan szervezet, amely azonos tartalmú és azonos időpontban megszervezendő program, programelem megvalósítására más központi költségvetésből származó forrásból támogatásban részesült.

4.6. A költségvetési támogatási igény benyújtásának feltétele, hogy a benyújtónak ne legyen esedékessé vált és még meg nem fizetett adótartozása - ide nem értve a helyi adókat -, valamint járulék-, illeték- vagy vámtartozása (a továbbiakban együtt: köztartozás).

4.7. A költségvetési támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából - Ávr.-ben foglalt kivételekkel - a támogatói okiratban, támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

4.8. Pályázatazonosság esetén az érintett pályázatok elutasításra kerülnek. Ez igaz abban az esetben is, ha a megvalósítandó szakmai program azonos, csak más helyen, időben valósulna meg.

5. A rendelkezésre álló keretösszeg
5.1. A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 50 000 000 Ft, azaz ötvenmillió forint a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 59. alcím, 4. jogcímcsoport "Roma kultúra támogatása" fejezeti kezelésű előirányzat (ÁHT azonosító száma: 331673) terhére.

6. Támogatási időszak
6.1. A pályázó által a pályázatban megjelölt 2018. április 01-2018. december 31. közé eső időszak. A szakmai programoknak 2018. december 31. napjáig kell lezajlaniuk.
Nem számolható el annak a rendezvénynek a költsége, amely az utóbbi határidőn túl kerül megrendezésre. Továbbá nem számolható el annak a rendezvénynek a költsége sem, amely a pályázó által meghatározott időszakon túl kerül megrendezésre, vagy a számla, szerződés az adott időszakon túl keletkezik.

7. A pályázatok benyújtásának határideje
7.1. A pályázatok benyújtási határideje 2018. január 15. 23:59 óra.

FIGYELEM! Határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, amely a határidőn belül véglegesítésre került.

8. A pályázat lebonyolítója
8.1. A pályázat lebonyolítója az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET). A pályázattal kapcsolatos további információkat a http://www.emet.gov.hu/ honlapon, valamint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő munkatársai biztosítanak.

9. A pályázatok benyújtásának módja
9.1. A pályázatot elektronikus úton lehet benyújtani a Lebonyolító által működtetett pályázat kezelő rendszer (továbbiakban: EPER) https://eptk.EPER.gov.hu felületen keresztül. Az internetes pályázati adatlapot a Pályázati felhívásban és jelen útmutatóban leírtaknak megfelelően hiánytalanul, a kérdésekre választ adva, és az ott megjelölt elektronikus mellékletek csatolásával kell benyújtani.
9.2. A pályázat benyújtását megelőzően minden pályázónak (amennyiben ez még nem történt meg) regisztrálnia kell magát a rendszerben, melyhez rendelkeznie kell egy érvényes elektronikus levélcímmel (e-mail cím).

10. A pályázat érvényességének vizsgálata és hiánypótlása
FIGYELEM! Azon pályázatokat, amelyek nem kerülnek véglegesítésre, a Lebonyolító nem tekinti benyújtott pályázatnak és formai ellenőrzésnek sem veti alá.

10.1. A pályázat véglegesítésétől számított 7 napon belül a Lebonyolító megvizsgálja a pályázat érvényességét. A befogadás során vizsgálja, hogy a pályázat határidőn belül került-e benyújtásra, az igényelt költségvetési támogatás nem haladja-e meg a maximálisan igényelhető mértéket valamint a pályázó a pályázati kiírásban meghatározott igénylői körbe tartozik-e. Amennyiben Lebonyolító a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a fentebb felsorolt feltételeknek, a pályázó érdemi vizsgálat nélkül kerül elutasításra. Erről a pályázó elektronikus úton kerül értesítésre.

10.2. Amennyiben a pályázó a befogadott pályázatot hibásan vagy hiányosan nyújtotta be, a Lebonyolító egy alkalommal elektronikus értesítésben lehetőséget nyújt a hiánypótlásra (tárhelyre érkezéstől számított) legfeljebb 5 napos határidő megjelölésével. Amennyiben a pályázó nem pótolta a hiányosságokat vagy azoknak nem a hiánypótlási felhívásban meghatározott módon tett eleget a felszólításban megjelölt határidőre, vagy a hiányosság pótlására nincs lehetőség, a hibás, hiányos pályázat további vizsgálat nélkül elutasításra kerül.
http://www.emet.gov.hu/felhivasok/roma_kultura4/
A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink



Ajánló
Én-márka építés távoktatási tanfolyam
Bővebben a tanfolyamról >>>




Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum