Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
III. SAJÁTOSAN NAGYSZERŰ országos pályázat
Kiíró:
Pálffy Dénes Népfőiskola Akadémia; Országos Mécs László Irodalmi Társaság; Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola; Gyermekjóléti Alapítvány
Határidő:
03/31/2018
Érvényes:
03/31/2018
Tárgymutató:
SNI-tanulók tehetséggondozása
Pályázhat:
tanulók
A kiíró(k) adatai

Pályázati felhívás
III. SAJÁTOSAN NAGYSZERŰ országos pályázat

Kedves Olvasóink! Kedves Pályázóink!
A 2015.évben meghirdetett - s hiánypótló - SAJÁTOSAN NAGYSZERŰ című pályázatunk hatalmas sikert ért el. Köszönjük ismételten mindazok segítségét, részvételét, akik a pályázat megosztásával, hirdetésével és aktív közreműködéssel hozzájárultak a pályázat országos sikeréhez 2015-ben és 2016-ban.
Sokan kerestek meg minket azzal, hogy remélik, idén is lesz pályázat a sajátos nevelési igényű tanulóknak.
Nos, úgy döntöttünk, hogy a kezdeményezést folytatjuk, s idén is meghirdetjük e formabontó, hiánypótló pályázatunkat az SNI-tanulókkal foglalkozó intézményeknek.
A feltételek azonban változnak a tavalyihoz képest.
Pályázat címe: III. Sajátosan nagyszerű országos tehetségkereső és tehetségazonosító pályázat
Pályázatunk célja: SNI-tanulók tehetséggondozása, tehetségazonosítása, önálló munkára nevelése, versenyszellem fejlesztése, önbizalom erősítése
Mindegyik kategóriában pályázhatnak:
Tanulásban akadályozottak
Értelmileg akadályozottak
Autizmus spektrumzavarral vagy Asperger-szindrómával, Down-szindrómával élő gyermekek
Egy tanuló több kategóriában is pályázhat!!
Pályázatunk témája: Én is itt vagyok!
A pályázat beküldési határideje: 2018. március 31.
A pályázat végeredményét a http://www.omlit.hu honlapon publikáljuk, 2018. április 20-ig
Az Okleveleket, díjakat legkésőbb 2018. május 31-ig eljuttatjuk a díjazottaknak.
A végeredmény ellen fellebbezni nem lehet, jogi út kizárva.
A díjazottakat emailben is értesítjük!
A pályázat meghirdetője:
GYERMEKJÓLÉTI ALAPÍTVÁNY
Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola
Országos Mécs László Irodalmi Társaság
Pálffy Dénes Népfőiskola Akadémia
Kapcsolattartási emailcím: mecslaszlotarsasag@gmail.com
Pályázati kategóriák:
1. SZÍNEZÉS
2. ALKOTÁSPÁLYÁZAT
3. MI VAN A KÉPEN? Képfelismerés + szépírás
4. "ADD A KÉPED" -Nyomdázással készült képek
5. VÁGD KI, RAKD ÖSSZE, SZÍNEZD KI!
6. IRODALMI PÁLYÁZAT
6.1. Vers és prózaírás
7. MaSNI! - Fotópályázat
I. kategória
A Színezés pályázatra kizárólag a teljes pályázati lapot kiszínező és jpg-ben elküldött pályázatokat vesszük figyelembe.
Amennyiben nem jpg.-fájlként érkeznek be a színezések, azokat nem fogjuk figyelembe venni.
Intézményeként maximum 5 színezés küldhető be emailben. (email: mecslaszlotarsasag@gmail.com)
Pályázhatnak: 1-3.osztályosok
Az Intézmény pedagógusa(i) döntik el, hogy melyik 5 színezést küldik be.
Minden beérkezett színezés a népszerű Facebook-oldalunkon látható lesz!
Facebook: https://www.facebook.com/orszagosmecslaszlotarsasag
A színezőlap letölthető a Letölthető dokumentumok menüben.
Díjazás: 1.-2.-3. helyezett (oklevél + mesekönyv)

II. kategória
Alkotáspályázat:
Pályázhatnak 1-4.osztályos tanulók
A pályázat tárgya:
1. Népmese-illusztráció 3D-ben
2. Termésképek
Pályázhatnak:
Az elkészült alkotásokról 1 db jpg-ben mentett fotót kérünk elküldeni e-mailben
Az email tárgyához az SNI Alkotáspályázatot írják.
Díjazás:
1.,2., 3.helyezett (Oklevél+mesekönyv)
III. kategória
Mi van a képen?
Az elkészült feladatlapokat kizárólag jpg-formátumban kérjük beküldeni!
A tavalyihoz képest új kategória.
Feladat: képfelismerés és szépírás
Pályázhatnak: 2.-3. osztályosok
A feladatlap letölthető a Letölthető dokumentumok menüben .
Az elkészült feladatlapokat kizárólag jpg-formátumban kérjük beküldeni!
IV. kategória
"Add a képed" - Nyomdázással készült képek (dugó, krumpli...)
A tavalyihoz képest új kategória.
Pályázhatnak : 1.-5. évfolyamos diákok.
Beküldhető képek (jpg. - fájlként) száma: 2 db/évfolyam
A képek tartalmukban kapcsolódjanak a vidám együttléthez, a családi programokhoz, a vidámsághoz.
A képen gépírással, nyomtatottan fel kell tüntetni:
alkotó neve és osztálya, Iskola neve és címe, felkészítő pedagógus neve
Díjazás: 1.-2.-3. helyezett (Oklevél + mesekönyv)
V. kategória
VÁGD KI, RAKD ÖSSZE, SZÍNEZD KI! - 1. osztályosoknak
Pályázhatnak az 1. osztályosok.
A feladatlap letölthető a Letölthető dokumentumok menűpontban.
Iskolánként összesen 4 db elkészült feladatlap küldhető be, kizárólag jpg formátumban.
Díjazás: 1-3. helyezett (Oklevél + színes ceruza-készlet)
VI. kategória
IRODALMI PÁLYÁZAT
A Vers-és prózaírás kategóriában pályázhatnak 4-8. osztályosok.
Téma: Én is itt vagyok!
A pályaműveket kizárólag word dokumentumban kérjük beküldeni (Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret) e-mailben.A pályaműveket az email mellékleteként kérjük.
A beérkezett pályaműveket megjelentetjük honlapunkon.
Díjazás:
Vers kategória:
1., 2., 3. helyezett (Oklevél + mesekönyv vagy egyéb tárgyjutalom)
Próza kategória:
1., 2., 3. helyezett (Oklevél +mesekönyv vagy egyéb tárgyjutalom)
Amennyiben kérdése, javaslata van pályázatunkkal kapcsolatban, kérem írjon nekünk!
Facebook-oldalunkon érkezett üzenetekre NEM válaszolunk.
VII. kategória
MaSNI! Fotópályázat 6.-12.évfolyamosoknak
Téma: A természet szépsége
Pályázhatnak 6.-12.osztályos diákok.
Beküldhető 1 db fényképezőgéppel vagy mobiltelefonnal készített fotó, jpg-formátumban!.
A képen szerepeljen: az alkotó neve, osztálya, iskolája neve és címe.
A beküldött képek megjelennek népszerű Facebook-oldalunkon.
https://www.facebook.com/orszagosmecslaszlotarsasag
Díjazás: 1.-5.helyezett (Oklevél és tárgyjutalom)

III. Sajátosan nagyszerű...országos pályázat.docx



Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink



Ajánló
Én-márka építés távoktatási tanfolyam
Bővebben a tanfolyamról >>>




Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum